A nagy verseny napján a ló türelmetlenül dobogott a folyóparton. Sörénye lobogott a szélben, patái alatt apró kavicsok csúsztak szét.
– Induljunk már! – horkant fel.
Amikor megszólalt a jel, a ló az elsők között vetette magát a vízbe. Erős lábai hatalmas csapásokat mértek a hullámokra. Nem félt a sodrástól, és nem nézett hátra. Szerette a mozgást. Szerette a szabadságot.
A víz azonban nem volt könnyű ellenfél. A sodrás időnként oldalra tolta, máskor visszahúzta. A ló mégis tovább küzdött.
– Előre! – biztatta magát.
Nem vette észre, hogy a kígyó csendben a sörényébe kapaszkodott. A ló csak a célt látta maga előtt: az égi kapu aranyló oszlopait. Amikor végre elérte a partot, büszkén emelte fel fejét. De abban a pillanatban a kígyó lecsúszott róla, és megelőzte.
A ló meglepődött, egy pillanatra még meg is torpant. Aztán elmosolyodott.
– A verseny nem csak a gyorsaságról szól – mondta magának.
Így érkezett meg hetedikként az égi kapuhoz. A Jáde Császár elégedetten bólintott.
– Erőd és lelkesedésed messzire visz – mondta. – De a türelem is fontos útitárs.
Azóta a Ló éve a szabadság, az energia és az elszánt haladás éve. Azt mondják, akik ebben az évben születnek, nyitottak, lelkesek és szeretnek új utakra lépni.
A ló minden szélfútta mezőn azt üzeni:
Haladj bátran előre.
De ne feledd: az út is fontos, nem csak a cél.
Kép: AI
