Amikor a nagy verseny véget ért, és a Jáde Császár kihirdette a sorrendet, sok állat csodálkozva nézte, hogy a legelső helyen a kis patkány áll.
– Hogyan lehet, hogy éppen ő érkezett elsőként? – morogta a tigris. – Hiszen nem is a legerősebb!
A patkány azonban nem sértődött meg. Felállt a kőlépcsőre, megigazította bajuszát, és mosolyogva mesélni kezdett.
– Igaz, hogy nem vagyok nagy és erős – mondta. – De figyelek, gondolkodom, és tudom, mikor kell gyorsnak lenni.
Amikor meghallotta a verseny hírét, a patkány tudta, hogy egyedül nehéz dolga lesz. A folyó túl széles volt apró lábaihoz. De nem adta fel. Látta, hogy a bivaly már a parton áll, nyugodtan, magabiztosan. Odaszaladt hozzá.
– Segítenél nekem átkelni? – kérdezte udvariasan.
A bivaly jó szívű volt, és hagyta, hogy a patkány a hátára üljön. Ahogy átkeltek a vízen, a patkány nem lustálkodott. Figyelte az áramlatot, a partot, és számolta a lépéseket. Amikor a bivaly partot ért, a patkány gyorsan leugrott, és egyetlen szökkenéssel elsőként érintette meg az égi kaput. Nem az ereje, hanem az esze segítette győzelemhez.
Azóta a Patkány éve az új kezdetek éve. Azt mondják, aki ebben az évben születik, gyors gondolkodású, kíváncsi és találékony.
A patkány pedig minden új esztendő elején emlékezteti az embereket:
Nem mindig a legnagyobb az első.
Néha a legélesebb elme ér célba először.
Fotó: AI
